2011. szeptember 14., szerda

Egy nyaralás emlékére - zöldséggel töltött köfte


Jöjjön most egy nyári élményeket visszacsalogató recept.

Egy igen meleg nyári napon érkeztünk Isztambulba. Emlékszem, éppen a legforróbban sütött a nap, amikor a reptérről kivánszorogtunk cuccostól, babakocsistól, gyerekestől. Hála Istennek, hamar (klímás) kocsiba szálltunk és kissé megkönnyebbülve pihegve bámultuk az elhaladó fákat, házakat, mecseteket, Boszporuszt.
Kisebb-nagyobb eltévedések után végülis megérkeztünk az 1. számú célállomáshoz: egy kedves ismerős, török családhoz, akik 2-3 napig vendégül láttak minket, míg a 3. számú (és egyben végleges) célállomás készen nem állt a fogadásunkra (igen, egy 2. számú is közbe lett iktatva, így összesen a 10 nap alatt 3x költöztünk a már fentebb említett cucc-babakocsi-gyerek hármassal felpakolva).
Meg kell mondjam, a meleg, az utazás és az új látnivalók hatására eléggé megéheztem, így már alig vártam, hogy az asztalhoz invitáljanak minket.
A ház asszonya mintha minderre tökéletesen ráérzett volna, csakhamar valóban tálalta is az ebédet, ami nem volt más, mint az itt látható étek.
Annyira tipikusan törökös. Egy kis csavar és a megszokott máris teljesen más.
Magam is gyakran szoktam köftét készíteni, de általában csak sima golyóbisok formájában.
Amikor megláttam ezt, azonnal tudtam, hogy ezt én is meg fogom csinálni, annyira ötletes, és nem utolsósorban finom...és most már tapasztalatból tudom, hogy könnyű is.


Hozzávalók (2 személyre):

  • 250 gr darált hús
  • 1 tojás
  • bors
  • petrezselyem
  • mogyorónyi Piros Arany
  • zsemlemorzsa
  • natúr, görög joghurt
  • hagyma, kukorica, borsó, fokhagyma
  • reszelt sajt

Elkészítés:

  1. A darált húst a sóval, borssal, tojással, Piros Arannyal, petrezselyemmel és a zsemlemorzsával alaposan összedolgozzuk.
  2. Közepes (kb kajszibaracknyi) méretű golyókat formázunk és benyomkodjuk a belsejét. A kész kosárkáinkat egy kivajazott tepsibe helyezzük és kb 160 fokos sütőben majdnem készre sütjük.
  3. Eközben egy serpenyőben megfonnyasztjuk az apróra vágott hagymát (kb fél fej), majd rányomunk 2 gerezd fokhagymát és rászórjuk a borsót és a kukoricát (kb 1-1 evőkanálnyit). Levesszük a tűzről, majd a majdnem kész köftéket megtöltjük vele. Visszatoljuk a sütőbe és készre sütjük a kosárkákat.
  4. A köftéink tetejét megszórjuk a reszelt sajttal és ráolvadásig visszaküldjük a sütőbe.
  5. A joghurtot egy tálaló alkalmatosság aljára kanalazzuk, majd ráültetjük a köftekosárkáinkat. Sült krumplival, vagy akár tésztával, sok-sok finom salátával fogyasszuk.
Tipp: A kosárkákat francia saláta alappal is tölthetjük, ill. bármi mással, amit csak a gyomrunk megkíván.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta falatkák, biztos nagyon finom! Jó kis recept! Törökországba én is szívesen elmennék...

    VálaszTörlés
  2. Elöször azt hiszem pöszén írtad le azt, hogy "körte", de aztán rájöttem, hogy nem. Guszti!

    VálaszTörlés
  3. Isteni finom lehet, nagyon látványos is így megpakolva a színes zöldségekkel:) A köfte az tulajdonképpen olyan, mint a fasírt? Csak egyszer volt szerencsém Törökországban járni és a török emberek nagyon jó vengéglátók.

    VálaszTörlés
  4. Trollanyu: igen, tulajdonképpen egy az egyben olyan, mint a fasírt.

    VálaszTörlés
  5. Ez szuper! A köfte kifejezést már hallottam, de nem tudtam mit takar. Így töltve nagyon tetszik. :)))

    VálaszTörlés