2013. május 20., hétfő

Sült spárga Camembert szósszal és pirított dióval


 Mostanában valahogy kezdek nyitottabb lenni az új ízek felé. Miután a spenót jól vizsgázott nálam, úgy gondoltam ideje kipróbálni a másik mumust, a spárgát. Hallottam már róla jót is, rosszat is, úgyhogy inkább a biztosra mentem, és nem kóstoltam meg. Most viszont felbátorodtam, és a legutóbbi vásárláskor beletettem 1 csomag zöld spárgát a kosaramba. Persze ennek a nagy pálfordulásnak van egy másik oka is. Nemrégiben Bévé blogján találtam egy receptet, ami több, mint szimpatikus volt, úgyhogy eldöntöttem, hogy ez lesz az első spárgás étel, amit meg fogok kóstolni. Ha ettől nem szeretem meg ezt a zöldséget, akkor semmitől :)
Abszolút jó döntés volt. Igaz, nálam dió került a pirított zsemlemorzsa helyett a tetejére, de valóban egy igazán könnyű és ízletes, villantós étel.
Ezúton is nagyon köszönöm Bévének a csodás receptet!


Hozzávalók:
  • 1 csomag zöld spárga
  • 1 Camembert sajt
  • 1 dl tejszín
  • szerecsendió
  • 1 marék pirított dió

Elkészítés:
  1. A spárgát megmossuk, majd megfogjuk a felénél és a végénél, elhajlítjuk, és hagyjuk, hogy elpattanjon. A zsenge részét besózzuk, és kicsit félretesszük.
  2. A Camembert sajtról levágjuk a héját, és a belsejét belekockázzuk a tejszínbe. Összerottyantjuk, szerecsendióval ízesítjük.
  3. Sütőben pár perc alatt megpirítjuk a diót, és azon melegében egy mozsárban durvára törjük.
  4. Egy serpenyőben olajat hevítünk, és megsütjük benne a spárgákat.
  5. Tányérra helyezzük a sült spárgákat, meglocsoljuk a mártással és megszórjuk a dióval.

3 megjegyzés:

  1. Igazi ínyenc előétel. Pompás!!!!

    VálaszTörlés
  2. Ó, igazán nincs mit, örülök, hogy ízlett. :)))

    VálaszTörlés
  3. Luce muy delicioso una exquisitez total es tan hermoso y sencillo que me tomaría varios platos,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés