2013. június 11., kedd

Rózsa-eper parfé - Kifőztük június



 Miután az ibolya elvirágzott, újra előkerült a régi kedvencem, a rózsa. Egyszer, régen már kipróbáltam a rózsát eperrel, és igen jól harmonizáltak egymással. Gondoltam, most a nyárra való tekintettel valami üdítő hűsítőben párosítom őket össze. A domináns íz itt is, mint a bonbonos verziónál, a fanyar-édes eper, a háttérben pedig finoman jelenik meg a rózsa finom, selymes íze. Azonnal kedvenc lett :)
A recept egyébként megtalálható a Kifőztük júniusi számában is.



Hozzávalók:
  • 2 dl habtejszín 
  • 2 tojássárgája 
  • 50 gr cukor 
  • 50 ml víz 
  • 225 gr eper 
  • 1.5 teáskanál rózsavíz  

Elkészítés:
  1. A cukorból és a vízből cukorszirupot főzünk. Félretesszük kicsit hűlni, majd hozzáadjuk a 2 tojássárgáját és gőz fölött habverővel folyamatosan kevergetve habos krémmé főzzük. A gőzről levéve még 4-5 percig keverjük, hogy kihűljön.
  2.  Az epret megtisztítjuk, feldaraboljuk és leturmixoljuk. Aki szereti, az hagyhat benne kisebb-nagyobb darabokat. 
  3.  A behűtött tejszínt kemény habbá verjük, hozzáadjuk a tojásos keveréket, majd az epret, és legvégül a rózsavizet is. 
  4.  Formá(k)ba adagoljuk, és betesszük a mélyhűtőbe kb 4-5 órára.
  5.  Fogyasztás előtt a formát pár másodpercre forró vízbe mártjuk, így könnyen kicsusszan a hideg parfé.



2 megjegyzés:

  1. A tányérkáid gyönyörűek! Igazi régiségek! A fagyi sem utolsó! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, bolhás szerzemények :) valóban nem mai darabok, de ez a szép bennük :)

      Törlés