2013. június 20., csütörtök

Kókuszos-vaníliás tejberizs



 Kisebb kihagyás után újra visszacsatlakoztam a Blogkóstolós játékba (ami most  Rubin konyhájában van). Ez alkalommal is egy számomra ismeretlen blog jutott, ahol ismételten bajban voltam, hogy mit is süssek-főzzek, mert annyi mindent elmentettem. Végül győzött a kánikula és a "sütés nélkül" címkén belül csakhamar rátaláltam egy izgi kis receptre. Picit variáltam csak rajta, az önteteket kihagytam, illetve a habtejszínt is, viszont (valószínüleg) több tejet tettem bele, mint ami az eredeti receptben van. Igazi hűsítő finomság, amit csak megkoronáz a jól behűtött cseresznye a tetején.



Hozzávalók:
  • 100 gr kókuszreszelék
  • 6-7 dl víz
  • 1 csésze rizs
  • 1 vaníliarúd
  • cukor (ízlés szerint, nekem 6 ek)
  • kb 2 dl tej (kókusztej is lehet)

Elkészítés:
  1.  Öntsünk egy lábasba fél liter vizet. Szórjuk bele a kókuszreszeléket, tegyük bele a rizst, illetve kaparjuk bele a vanília magjait, és a héját is dobjuk bele. Lassú tűzön kezdjük el főzni.
  2. Tegyünk bele ízlésünknek megfelelő mennyiségű cukrot (szerintem min. 4 evőkanál kell bele), időnként pótoljuk a vizet.
  3. Ha már majdnem puha a rizs, öntsünk hozzá 2 dl tejet és lefedve, gázt lekapcsolva hagyjuk teljesen megpuhulni, illetve kihűlni. A vaníliarudakat ekkor már eltávolíthatjuk.
  4. Bármilyen gyümölccsel, karamell öntettel, vanília-, csokiszósszal tálalhatjuk.

12 megjegyzés:

  1. A tejberizs a kedvenc desszertem. Télen fahéjjal, almával vagy körtével. Nyáron sok bogyós gyümölccsel és hidegen... nagyon guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Igen, ez jó kis jolly joker édesség, hidegen-melegen, változatosan ízesítve, mindenhogy fincsi

      Törlés
  2. Hmmm, isteni lehet,csodásak a fotók!

    VálaszTörlés
  3. Csodás, már én is elkészítettem ezt Jankától! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jók a fotók, és nagyon fincsi lehet a desszert! :)

    VálaszTörlés
  5. Szèp kèpek!! A tejberizs pedig fantasztikus lehetett...kòkusz és vanìlia együtt...hmm..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Igen, eléggé jók voltak együtt..még egy kicsi karamell hiányzott mellőle

      Törlés
  6. Nagyon gusztán tálaltad, eszméletlen jó a fotó is :)

    VálaszTörlés