2012. március 23., péntek

Tavasz ihlette tündértorták - SAD 4.


Végetért a SAD 4. fordulója, amelyet Gesztenye hirdetett meg. Rengeteg csodaszép cupcake-mű született, ajánlom, klikkeljetek oda és ámuljatok :)

Mikor megtudtam, hogy a tavaszra specializálódott tündértorta lesz a téma, azonnal elkezdtem agyalni. Napokat, sőt éjszakákat ötletelgettem, míg végül kialakult egy határozott kép a fejemben, amit aztán csakhamar meg is valósítottam.
Külön emiatt csináltam meg Tücsökbogár cukorvirágait (amiből a katicák is készültek).

Jöjjön tehát a cupcake-dömping :)

A muffin alap ugyanaz, mint itt, amit aztán három részre osztottam és
a barnához kakaóport, illetve csokiszirupot adtam,
a fehér maradt natúr citromos,
a rózsaszínhez pedig (jó)pár csepp ételfesték került.

Sülés után még csupaszon imígyen mutattak:

A tavaszi "ruhakollekció" pedig belőlük állt:

1. Orgona

A legeslegeslegkedvencebb tavaszi virágom. Egyszerűen elképzelhetetlen a tavasz nélküle, pedig mostanság sajnos kénytelen vagyok lemondani róla, mivel a virágzásakor nem vagyok Otthon, itt Spanyolhonban pedig nem ismert (legalábbis én még sehol nem láttam).

Kb ez a variáció villant be először, amikor a tavasz és a cupcake szót próbáltam összeboronálni.


A cupcake a cukorírókázás maradékaiból készült. Természetes alapú lila ételfestékkel színeztem a cukormasszát és azzal rajzoltam az alap, natúr citromos muffinra. Díszítésként a cukorvirág termésből használtam.

2. Cseresznyevirág

A tavaszról ez a következő dolog, ami eszembe jut...a csodás rózsaszín, üde virágú cseresznyefák. Amúgy Japánnak ez a nemzeti jelképe, és virágzásakor nagy ünnepségeket szoktak rendezni. Van is ott egy hely, amit "Cseresznyefalvának" (Szakura no Szato) hívnak, nem véletlenül, hiszen több, mint 5000 cseresznyefa található ott (forrás: Wikipédia). Gondoljátok csak el, milyen mesés lehet, amikor az összes virágba borul :)

A habos cupcake banános mascarpone krém sipkát kapott, szivecskés cukordíszeket, és egy szeletke epret...
A cukormázas pedig sima, a'la natúr mázat és egy csepp pink színűt, amire szintén került a szivecskékből is :)


3. Tavaszi hangulat

Milyen színek villannak be az embernek a tavasz szó hallatán? Mindenekelőtt a zöld, hiszen a természet ilyenkor kezd feléledni a téli álmából. Kiserken az első friss, zsenge fűszál, rügyet fakasztanak a fák, amikből kibújnak a zöld levélkék és a csupaszín, illatos virágok.
A kis zimi-zümi bogárkák is új életre kelnek, kis kedvencünk, a katica is elkezdi felfedező útját :)
Na és persze elmaradhatatlan a ragyogó kék ég, a melengető napsugarak és a frissítő, kellemes szellő.
Ezt a hangulatot álmodtam bele ebbe a tündértortába:

A kakaós muffin narancsvirágvízzel ízesített mascarpone krémet kapott, némi őrölt pisztáciát és egy csudaédi katicát :)

Nagyon örültem ennek a fordulónak, igazán kedvemre való volt. Jó volt ötletelgetni, és azokat megvalósítani is.
Már agyban elkezdtem rákészülni a következő kihívásra is, ami karamellről fog szólni.

És még valami, ami nagyon tündéri és ráadásul még tündértortás is. IDE nézzétek, micsoda fantasztikus cupcake papírjaik vannak!!!

12 megjegyzés:

  1. Gyönyörűek ezek a töndértortácskák! Sajnálnám megenni őket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Emi!
      Hát akkor bevallom, h a cukordíszek csak oda vannak biggyesztve, fotózás után le is szedtem őket..így már azért ehetőbbé váltak :D

      Törlés
  2. Nekem a katicás tetszik a legobban:)Nagyon ügyes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Erika!
      Nekem ízre a katicás volt a kedvenc...amúgy meg orgonafan vagyok :)

      Törlés
  3. Nagyon szépek!:)

    VálaszTörlés
  4. Nem tudnék választani, egyik tavasziasabb mint a másik! :-)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek lettek, jó sokat dolgozhattál ezeken a muffinokon, de díszyítás nálkül nekem is jobban ízlene. Az orgonás a legjobb:)

    VálaszTörlés
  6. Adél, nagyon ügyes ügyes vagyok! Szerintem teljesen sikerült cupcake-ben megalkotni a tavaszi fotóidat!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Judit :)
      a tavaszi virág és katicás képek az internetről vannak, utólag kerestem hozzá a már kész tündértortákhoz :)

      Törlés
  7. csodaszépek lettek, nagyon-nagyon tetszenek!

    VálaszTörlés
  8. olyan jó tavasz van itt nálad már:)

    VálaszTörlés