2011. december 7., szerda

Mogyorókrémes-barackos bonbon


Csak hogy oldjam egy kicsit a nagy izgalmat (én legalábbis már tök izgulok, hogy kiket húz ki holnap Aminám :)), hoztam egy friss, ropogós receptet.
Tényleg igaz, akit egyszer megfertőzött a bonbonszenvedély, az már nem szabadul többé, vagy csak nagyon nehezen...igaz én speciel nem is küzdök ellene :)
Szóval igen, újra egy praliné következik :)


Azt előre tudtam, hogy most tejcsoki burokkal fog készülni, mert bevallom őszintén, én azt jobban szeretem, mint az étcsokit.
Tölteléknek valami home-made dolgot szerettem volna, ami ugyanakkor nem túl melós, úgyhogy előkaptam a nyáron eltett baracklekváromat. Emellé pedig házi mogyorókrém készült. Szerintem csodás párosítás volt.


Hozzávalók a csokiburokhoz (12 db-hoz):
  • 125 gr jó minőségű (nálam belga) tejcsoki
  • 1.25 gr porított kakaóvaj

A töltelékhez:


Elkészítés:
  1. Nem fogom pontról pontra leírni a csokihüvely készítés folyamatát, hiszen én is innen tanultam. Szóval ezentúl csak linkelni fogok.
  2. Töltésnél először kiskanállal egy pötty baracklekvárt teszek a csokihüvely aljába, majd rányomok a mogyorókrémből is. Ha végeztem az összessel, 10 percig hűtöm, majd lezárom a bonbonokat.

6 megjegyzés:

  1. Hát ez isteni finom lehet:) Már én is nagyon izgulok:) Olyan érdekes nyereményeket találtál ki, és én még sosem ettem turront:) de hátha most:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik :) Biztos finom, a házi baracklekvár mindig tuti :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon izgalmas ízvilága lehet, szépek lettek! Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  4. De jó, hogy így megszeretted! Nagyon szép lett ez is! Nincs megállás...

    VálaszTörlés
  5. Nagyon, nagyon le tudnám gyűrni, pláne így, tejcsokivel!))

    VálaszTörlés
  6. Adél, tényleg nyam-nyam itt Nálad:-) Ezek a bonbonok... csodálatosak. Meg a többi is, amit gyorsan megnéztem, de visszatérek:-)

    VálaszTörlés